Sade SatiA Sade Sati arra a hét és fél éves élet periódusra vonatkozik amit a Szaturnusz bolygó hatása határoz meg. Ez úgy nagyjából 30 évente jön el, általában egy élet alatt háromszor. Aggódást, lehangoltságot, csalódottságot, a harmónia hiányát eredményezi, lelassítja a dolgok alakulását az életünkben. Az első periódus általában gyerekkorban jön és főleg a tanulásra, a szülőkre és a rokonokra hat. A nagymama egészsége megromolhat, ami halállal is végződhet. Extra kiadásokat jelenthet anyagi síkon, a férfi családfő elvesztheti a munkáját, s a kereset kiesés szokatlan megpróbáltatásokat jelenthet a családnak. A második periódus középkorban érkezik, és saját magunkra hat jobban. Főleg a pénzügyeinkre, a hivatásunkra és a párkapcsolatunkra hat, bár néhány rokon betegségét, halálát is hozhatja. Általában ellenségeket, vagy ellenségektől való félelmet, a családtól való eltávolodást, pénzügyi veszteséget, fáradtságot, kimerültséget hoz, valamint barát elvesztését eredményezi. A vállalkozásban a folyamatok lelassulását, hiábavaló kezdeményezéseket és extra kiadásokat eredményez. A harmadik periódus öregkorban jön és az egészségre hat jobban mint eddig bármi más. Boldogtalanságot, pénzügyi feszültséget, fizikai kimerültséget hoz. Életünk alkonyán halált is eredményezhet. Természetesen nem mindenki számára eredményezi ugyanazt a Sade Sati. Néhányak számára végzetes is lehet, néhányak számára jelenthet kedvező periódust is, de általában igen embert próbáló periódus ez. Problémákat hozhat az egészség, a házasság, a kapcsolatok, a karrier, a vagyon terén. A Sade Sati káros hatásait enyhíteni lehet számos módon, jagjákkal, drágakövek viselésével, stb..., valamint ezen periódusok intellektuális megértése is hozzásegít a könnyebb átvészelésében. Kérje le ezen periódusok időpontjait valamint a hatások enyhítésére való lehetőségeket. Ára: 161 USD Angol nyelven a következő honlapon böngészhet tovább és rendelheti meg az "Ask specific question" rovat kitöltésével a Sade Sati periódus elemzését: https://www.worldofyagyas.com/yagya-categories/life-reading Az elemzéseket a következő helyen készítik el a panditok: Noida, India |

|
|||||

|
|||||

|
|||||

|
|||||

|
|||||

|
|||||

|
|||||

|
|||||

|
|||||

|
|||||

|
|||||

|
|||||